Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
INSIDE OF LOVE

Készülj a szilveszteri szexre!

Nyakunkon a szilveszter és ezzel együtt rengeteg babona is. Legtöbbet talán a szilveszteri ételekről tudunk. Például, az év utolsó napján, azaz szilveszterkor együnk szárnyas ételt (csirke, kakas), mert az hátrafelé kapirgál, ezzel elkaparja a mögöttünk álló év minden búját, baj. De újévkor már óvatosan azzal a csirke hússal. Az év első napján a legjobb, ha… Tovább »

Ezért nem működik a kémia szex közben

Került már bármelyikőtök olyan helyzetbe, hogy egy kifejezetten “ronda” férfihoz vonzódott? Ha igen, akkor most megtudhatod, miért is volt minde. Nem tudtad magadnak megmagyarázni, sőt el sem merted mondani senkinek, nehogy megszóljanak, mégis a gondoltaid közé újra és újra beférkőzött ugyanaz a “ronda” férfi és rettentően felizgatott.  Legtöbben, akik ilyen helyzetbe kerülnek, inkább lefojtják ezt… Tovább »

Ezért olyan nehéz meglelni a G-Pontot

A G-Pontról már rengetegen beszámoltak. Olvashattunk olyan tanulmányt, hogy nem is létezik, de olvashattunk olyan összefüggésben is róla, hogy az orgazmus hiánya a nőknél hisztériát vált ki. Mégis számtalan nő küzd azzal, hogy átélhesse végre a hüvelyi orgazmust. Ehhez pedig elengedhetetlen feltétel, hogy megleljük a G-Pontunkat. Itt vannak például azokat a “oktató” videók is, amelyek… Tovább »

Nem vagyok leszbikus, mégis megkívántam egy nőt

Kerülhetünk-e olyan izgalmi állapotba, hogy a szexualitásunk olyan erősen tör a felszínre, miképp még heteroszexuális révén is képesek lennénk megkívánni azt, aki ott van mellettünk, még akkor is, ha az illető azonos nemű velünk. És azt kell, hogy mondjam – Igen, van ilyen. Egy igaz történet két barátnőről, akik elmentek egy kis kiruccanásra.  “Egy pénteken… Tovább »

Szex és a muszlim

A muszlim vallásról nem sokat tudunk, sőt a muszlimok szexuális életéről sem. A szex és a gyönyör egészen más fomában jelenik meg náluk, mint az európai embereknél. Mégis mily disszonáns érzéseket és ellentmondást vélhetünk felfedezni, ha a “dubajozás” kerül a beszéd témák közé. Míg a hit és a mögötte álló szigor és “erkölcs” keményen nyilatkozik… Tovább »

Egy szexőrült félelmei

A szexuális indentitás kényes kérdés. Sokszor, akiknek gondja van, nincs kihez fordulnia, segítséget, válaszokat nem kap. Az alábbi levél érkezett hozzánk, melyben felhatalmazást kaptunk a levél tartalmának megosztására és az olvasók véleménynek kikérésére. Hosszú ideig nem tudtuk eldönteni, hogy mi lenne a leghelyesebb, hiszen az olvasók nem szakemberek, véleménye pedig szinte mindenkinek van, csak nem… Tovább »

Van olyan, mikor a pornográf képeket büszkén mutogatják

Időszámításunk szerint 1500 körül járunk. Reneszánsz korszak, Itália, Róma. A művészetek, festészet, szobrászat – mint napjainkban a bulvár – oly erősen volt jelen. A vágyak fantáziavilága színes, buja, orgiális, vad a vallásos konvenciókkal szöges ellentétben igyekezett felszínre törni. A meztelenség ábrázolása bűn. De Vénusz, az ő meztelen valóságában történő megmutatása erény. Az álszentség szentség, a… Tovább »

Így verjük át magunkat a szerelemben

Találkozások. Meglátunk egy férfit. Nagyon vonzónak találjuk. A szemébe nézünk, mikor elmegy mellettünk és a tekintetétől a legtöbbször el is pirulunk. Ebben a pillanatban tudjuk már, hisz ismerjük saját magunkat – kell ez a férfi nekünk! És sokszor, mikor a férfi elmegy mellettünk, még utána is fordulunk. Megnézzük formás hátsóját, megvizsgáljuk a részleteit, a ruháját,… Tovább »

7 dolog, amit fülig szerelmesen is meg kell kérdezned!

Voltál már annyira szerelmes, hogy úgy érezted pillangók repkednek a hasadban és ha őszinte akarsz lenni magadhoz, annyira elvakított a rózsaszín köd, hogy semmilyen hibát nem láttál meg a másikban? Én voltam, de megtanultam a bőrömön, ha szerelmes is vagyok pár dolgot nem árt megtudni minél előbb a másikról. Elsőre lehet, hogy érthetetlennek tűnhetnek ezek… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!