Képzeld el, hogy a kapcsolatod, a házasságod válságban van, de te nem veszed észre. Annyi minden jön össze, annyira elmerülsz a munkában, a rád szakadt gondokban, hogy nem hallod meg a figyelmeztetést, a kétségbeesett kiáltást. Aztán egy idő után egyszerre csak meghallod. Kikezdhetetlennek és sziklaszilárdnak érzed a kapcsolatod, de tudod azt is, hogy hibáztál és elhanyagoltad a legfontosabbat az életedben, a társad. Rádöbbensz, hogy változtatnod kell. Találsz ürügyet és elmész összevakarni magad, átgondolni, mit kell tenned, hogy újra érezze a szerelmed, hogy ő a legfontosabb a világon. Amikor visszatérsz, a kedvesed eléd jön az utcán. Neked megszűnik a világ, nem látsz mást csak őt. Eldobod a csomagod, átöleled őt, megcsókolod a haját, a szemét a száját és a fülébe súgod: annyira hiányoztál, mint még soha, nagyon szeretlek. A szívedet elönti az újra lángoló szerelem… majd hazaérve ki sem tudsz csomagolni és szerelmed azt mondja, hogy annyi év után – vége. Milyen érzés is ez? Elképzelhetetlen és leírhatatlan. És azonnal tudod, hogy nincs esélyed, de mégis megpróbálsz mindent. De ilyenkor már késő – mondják. Pedig késő akkor van, akkor nem lehet valami máshogy, ha valaki meghalt. Addig mindig lehet változni, változtatni. De mennyivel is könnyebb tovább lépni, újat kezdeni. Hiszen a maradás a nehéz, nem a szakítás.
Lehet-e, mindig újba kezdeni, ha nehézség van, ha úgy érezzük elég volt, ha jönnek a démonok? Vagy a következő kapcsolatban már könnyebb a kompromisszum, amit az előzőben még visszautasítottunk?
Manapság egy kapcsolatot úgy dobnak el, mint egy megunt ruhát vagy táskát. Minden, ami körülöttünk van, azt veri a fejünkbe, hogy ha valami nem tökéletes MINDIG, akkor ott egy új. Minek munkát és energiát fektetni egy kapcsolatba, ha az nem eszményi, a romantika napi csúcsa. Cseréjük le! De mi a tökéletes? A medián keresztül gyermekkorunk óta belénk sulykolt ideálok? Mára torzak lettek a szerepeink, alig van igazi nő és igazi férfi. A nők férfiak lettek, a férfiak hisztiznek.
A nők valóban sokkal könnyebben fordulnak a „B” tervhez, akár úgy, hogy a következő „jó barát” már ott figyel, de akár úgy is, hogy kilép a kapcsolatból és egyedül él. A nő életében a NEM az a szó, amit párkapcsolatokban leggyakrabban használnak. A fiú, a férfi kezdeményez a tradíció szerint, a nő pedig dönt. A válasz legtöbbször nem, ritkán igen. A női vezetők ezért is tudnak könnyebben megválni beosztottaiktól. Tökéletes kapcsolat azonban nincs, csak a filmek és a TV világában. Manapság semmi sem szól a tartós, hosszan tartó dolgokról. Mindent lecserélünk, ha jön az újabb változat, telefont, tab-et, autót. A tervezett elévülés mára az emberi kapcsolatokra is kihat, sőt érvényes.
A jól induló kapcsolatok és házasságok hol siklanak félre? Én hol rontottam el? Miért is csúszott ki a kezemből a kapcsolatom, amire egész életemben vártam? Könnyű volna azt mondani, hogy nem tudom. De valójában tudom.
Az egyik, hogy nem törődünk eléggé a párunkkal, nem fordítunk naponta időt a kapcsolatunkra, mert ott a munka, az elvárások, a dolgok, amiket meg kell venni, amit el kell érni. Pedig a legszebb virág, a legerősebb fa is kiszárad, ha nem öntözik. Felelősek vagyunk a rózsánkért, a megszelídített cicánkért, mackónkért.
A másik a valós kommunikáció hiánya. Meg kellett volna törni a kialakult csendet, a hétköznapok felszínes társalgását és beszélni kellett volna, nem csendben maradni, hogy nehogy megbántsam a másikat. Nem csak hallani a hangokat, amik elhagyják a másik ajkát, hanem meghallani, amit a másik mond. És ha ő sem hallja az én szavam, vagy én nem hallom az övét, akkor egyre hangosabban mondani, amíg végre meghallja.
De amikor a „vége” elhangzott, akkor miért próbáljuk megmenteni a látszólag elvesztett kapcsolatot? A válasz irreálisan önző és egyszerű. És el lehet-e érni az újrakezdést? Találkozhatnak-e újra utjaink? Mit is jelent a szerelem nekem?
A.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: