A tegnapi olvasói levél “egy férfi meglepően őszinte kitárulkozása” témája megindított és belemélyedtem kicsit a neten. Nem igazán lepett meg mindaz amit találtam a témában, hiszen ha csak a saját kapcsolatomból indulok ki, ott is jellemzőbb: én már 385-ször lezongoráztam egy problémát magamban, annak minden megoldását kianalizáltam, az összes érzelmi skálát megfuttattam, minden lehetséges végkimenetelét megéltem 24 óra alatt, napokat töprengtem, próbáltam megbeszélni és végül kiderül, hogy ami nekem probléma, az a pasinak nem. Sőt, nem érti, hogy nekem miért az.
Nna, legyünk őszinték, bizonyos határokon belül,(mély tisztelet a kivételnek) rendkívül egyszerűen gondolkodnak a férfiak. Számtalanszor hisztinek, nyafogásnak titulálják, ha a nő a problémák átbeszélését kezdeményezi (sok esetben valóban szörnyű lehet a női hiszti, de én jelen esetben nem erre gondolok, hanem 2 felnőtt ember közötti intelligens beszélgetésre, esetleg konstruktív vitára), nem szánnak időt és türelmet a megfelelő kommunikációra, sokszor még addig sem jutnak el, hogy végig hallgassák a másik fél búját/bánatát….elhessegetik egy “Jaj, hagyjál már ez nem így van” kijelentéssel, és már teszik a következő rutin mozdulatot, nyúlnak a távirányítóért, nyitják a hűtőt, nyomkodják az érintőképernyőt….. és a nő ott marad, egyedül a fel nem oldott kis lelki nyavalyájával, és szép lassan megtanul hallgatni. Legközelebb már nem szól… már bele sem kezd…belefáradt, hogy süket fülekre talál.
Ez lehet az oka, hogy míg a nő már a “B” tervet szövögeti csendben, netalántán már tett is lépéseket, hogy előkészítse az új életét, addig a férfi éli kis rutin hétköznapjait mit sem sejtve! Majd a férfit totális hideg zuhanyként éri, mikor a nő összeszedi minden bátorságát és előáll a mondattal:”El akarok válni”!
“A tapasztalatok szerint a nőket jobban foglalkoztatja, hogy milyen a házasságuk, mint a férfiakat. Több házasságról szóló könyvet vesznek, inkább elmennek házassággondozó témájú előadásra, és többször kezdeményezik a házassági tanácsadáson való részvételt.
Női vélemények: „Sohasem voltam boldog vele, mert mindent egyedül kellett megoldanom…” „A férjem már nem a társam, talán sosem volt az…” „Soha nem kér bocsánatot…” „Csakis akkor figyel rám, ha szexet akar…” „A férjem már szinte idegen, nem is tudom milyen valójában…” „Soha nincs velem, amikor épp szükségem lenne rá…” „Olyan mintha nem is lennénk házasok, semmilyen tervébe nem von be, mintha nem is lennék része az életének…” „Nem érdekli, mit csinálok, mi van velem…”
A nők gyakrabban beszélik meg házassági, családi ügyeiket barátnőikkel, sőt néha bárkivel, aki meghallgatja őket, és végül többször kezdeményezik a válást, mint férjeik. Miért ennyire elégedetlenek a nők a házasságban? Mi az, amit nem kapnak meg férjeiktől? Mi az, ami annyira boldogtalanná teszi őket, hogy készek kilépni a házasságból, és kockára tenni saját és gyermekeik jövendő boldogságát? Végül is, miért válnak a nők?
Willard F. Harley, Miért hagyják el a nők a férfiakat című művében leírja, hogy amikor viszont a kiábrándult nők férjeit kérdezzük, ők egészen különbözően vélekednek feleségük boldogtalanságának okáról. Gyakran úgy érzik, hogy a nők elvárásai úgy általában, a feleségüké pedig különösen elrugaszkodtak a valóságtól. Úgy élik meg, hogy hatalmas erőfeszítéseket tesznek azért, hogy gondoskodjanak a család szükségleteiről és asszonyaik elvárásainak megfeleljenek, ugyanakkor ezekért a fáradozásaikért semmilyen elismerést nem kapnak. A legtöbbször azt érzik, hogy nagy nyomás nehezedik rájuk, hogy megfelelő anyagi hátteret biztosítsanak, gondoskodjanak gyermekeik és feleségük szükségleteiről. Testileg és lelkileg kimerültek, és ráadásul az a benyomásuk, hogy mindezekért cserébe nem kapnak semmit, csak kritikát, nyaggatást, követelőzést.
A feleség és a férj házasságuk süllyedő hajóján nem a léket akarják megszüntetni, hanem egymásra mutogatva azt megtalálni, ki okolható a mindkettőjüket elborító víz miatt. Egyes férjek arra a „következtetésre” jutottak, hogy a nők arra születtek, hogy örökké elégedetlenkedjenek, és az egyetlen túlélési lehetőségnek azt tartják, ha nem is veszik őket komolyan. Mások úgy vélik, hogy a nők elvárásai olyan magasak lettek, hogy nem is érdemes megpróbálni ezeknek megfelelni. Korunkban nagyon kevés férfi érzi úgy, hogy igazán eleget tesz annak az ideálnak, amely feleségük elképzelésében él az „igazi” férjről és apáról.
A férjek kudarcának mutatója, hogy – ahogy azt már említettem – a nők közel kétszer gyakrabban kezdeményezik a válást, mint a férfiak. És a válás valódi okaként a legtöbbször férjüknek irányukba mutatott érdektelenségét, érzelmi és fizikai eltávolodását említik. A házastársi érdektelenségnek különböző formái vannak. A leggyakoribb példák az egy légtérben élő két magányos ember, akik csak nevükben házas „társai” egymásnak, de egyikük sem emlékszik, mikor beszélgettek kettesben utoljára; vagy a soha otthon nem lévő férj; vagy aki sokat van otthon, de szinte állandóan a tévé vagy a számítógép előtt ül.
És ami a legkülönösebb, hogy a férfiak könnyen belátják, ha fizikai vagy szóbeli bántalmazás miatt akarják őket elhagyni, de, hogy „csak” azért, mert nem voltak kellően odafigyelők, azt már nehezen fogadják el. Pedig az oda nem figyelés, elhanyagolás, érdektelenség okán érzett szeretet meghidegülés az, ami miatt a nők az esetek túlnyomó többségében válnak. Mennyire fontos hát, hogy a házastársak megtanulják, hogyan előzhetik meg, vagy orvosolhatják a bajt.
Pedig olyan kicsin múlik: egymáshoz fordulás, odafigyelés, meghallgatás! Napi pár perc, amikor leteszed a telefonod, a távirányítót, a laptopot és a társadra figyelsz! Ennyin múlhatnak életek!
A már említett Dr. Harley egyszerű hasonlattal, egy elképzelt ház segítségével tanítja meg a férfiakat arra, hogyan érthetik meg jobban feleségüket. A ház egy-egy szobája a férj különböző szerepeit jelképezi. Van egy szoba a munkájának, egy másik a hobbijának, egy harmadik a kocsijának, egy másik a gyerekeinek, megint másik a rokonainak, és igen, természetesen van egy a feleségének is.
A férfi egy átlagos napja úgy telik, hogy házának különböző szobáit látogatja meg sorra, ahol természetesen a különböző szobákban elvárt szerepeknek megfelelően viselkedik. És persze mivel férfi, ezért amikor épp az egyik szobában van, akkor teljesen kizárja a többi szobát, vagyis minden figyelmével az adott szobában elvárt viselkedésre összpontosítja, ott használja testi, szellemi energiáit, kreativitását, hogy a legjobbat nyújthassa.
Ebben a képzeletbeli házban a legtöbb férfi számára a felesége is csak egy szoba a sok közül. Ez a szoba jelképezi a „férj” szerep színterét. Amikor ebben a szimbolikus szobában vannak, akkor érzik úgy, hogy ilyenkor kell odafigyelni feleségükre, ilyenkor kell törekedniük arra, hogy megadják asszonyaiknak, amire szükségük lehet. És persze ebben a szobában kaphatják meg mindazt, amire nekik van szükségük, ideértve természetesen a szexuális együttlétet is.
És épp ez az, ami a leginkább zavarja a nőket. Ők nem csak egy szobája szeretnének lenni ennek a képzeletbeli háznak, hanem azt kívánják, hogy minden szobáról tudhassanak. Más szavakkal, a nő a férfi életének szerves részese akar lenni. E nélkül az integráció, érzelmi, szellemi kötődés nélkül a nő nem érzi, hogy meghitt bizalmi kapcsolatban lenne férjével, és ennek hiánya miatt nem boldog, és gyakran ezért nincs kedve a testi együttléthez sem. A problémát csak tovább mélyítheti, hogy a férfi épp a szexen keresztül szeretné kettejük között a meghittséget építeni, holott a nőnek előbb pont a meghittség érzése kellene ahhoz, hogy szívesen adja át magát a testi szerelemnek.
A legtöbb férfinek meg kell tanulnia, és gyakorolnia kell magát abban, hogyan kerülhet és maradhat emocionálisan, az érzelmek területén, kapcsolatban feleségével azáltal, hogy meghívja őt képzeletbeli háza valamennyi szobájába. Azaz a szűken értelmezett férj szerepe helyett, hogyan válhat igazi társává, hogyan vonhatja be őt életének minden területébe. Bármilyen szerepet vagy felelősséget tölt is be, döntéseinél mindig legyen tekintettel feleségére, illetve próbálja őt bevonni azokba. Ha így tesz, akkor felbecsülhetetlen segítséget kap ahhoz, hogy életében helyes fontossági sorrendet tudjon felállítani. Megtanulja, mert a nő reakciói folyamatosan emlékeztetik erre, hogy kettejük érzés- és gondolatvilága gyakran különbözik, de egyben csodálatosan ki is egészítik egymást.
Ennek eredményeként egy olyan életet kezdenek élni, amelyik jól illeszkedik mindkettőjük, és így a nő elvárásaihoz, értékeihez is. Ha a feleségek elnyerik ezt a meghívást férjüktől, nagyszerű változások kezdődhetnek, mert az asszonyok többé nem érzik kívülállóknak magukat, ezután már nem két idegen él együtt. Minden férj boldogabbá teheti feleségét, és rajta keresztül magát és környezetét is, ha tekintettel van felesége érzelmeire, és kikéri véleményét, különösen, ha nem biztos abban, mit szólna egy meghozandó döntéshez, ha bizonytalan, hogy megörvendeztetné, vagy elszomorítaná élete párját. Ezzel az egyszerű szabállyal, szinte megnyerhet mindent: egy nő sohasem hagyja el azt a férfit, akinek az életében mindenhez köze lehet, és úgy érezheti, nem csak testi, de szellemi és érzelmi kötelékek fűzik egymáshoz őket, a mély és meghitt bevonás, megosztás, intimitás okán.
Forrás: Family Magazin
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: