Fiatalokkal dolgozom együtt nap, mint nap. Hallottam már hajmeresztő történeteket, de a legutóbbi kiütötte a biztosítékot nálam. Két fiatal férfi vagy inkább fiú (21 évesek) mellettem beszélgettek. Talán az, hogy ezt előttem nyomták le, nem volt véletlen és érezhető is volt a zavaruk is egyben, de a kíváncsiságuk győzött, így mondták a magukét. Egyetlen téma “izgatta” őket, az anális szex.
Az egyik srác – legyen Szilárd – azt mesélte dagadó mellekkel, hogy a “barátnőjével” az első szex közben már anális szexet csináltak és a lány azonnal hagyta magát és könnyedén be is csúszott Szilárd farka a lány fenekébe. De sajnos azóta egyre ritkábban engedi a lány. Az első alkalom után még volt pár ilyen helyzet, de akkor már csak kicsit engedte be, mára pedig egyáltalán nem engedi. Szilárd ezt annak tudja be, hogy első alkalommal elkapta a hév és jól megcsinálta a lányt és megállapította, hogy így kell elrontani egy jó anális szexet. Mindeközben mosolygott és kihúzta magát, hogy ő kemény csávó és keményen csinálta, de persze most meg hiányzik neki, mert nagyon szeretne újra anál-szexelni.
A másik srác – legyen Guszti – irigykedve hallgatta barátját, mert mint később kiderült, az ő barátnője egyáltalán nem engedi az anális szexet.
A jól kibeszélt történetek után felém fordultak és megkérdezték, hogy mit kell csinálniuk, hogy a lányok végre beengedjék őket oda hátra. Leginkább a technikát akarták tudni, hisz a filmekben olyan könnyen megy. Én pedig ültem elkerekedett szemekkel és belül sírtam.
Két elvileg értelmes fiúról beszélünk, de fogalmuk nem volt a szexről. Pedig már nem gyerekek! (vagy mégis?) Igyekeztem elmondani nekik, hogy a film, főleg a pornó, azért nem a valóság, hogy figyeljenek a tisztaságra, hogy ha mindenáron ezt erőltetik, mindenképp használjanak gumit, hogy véletlenül se dugják váltakozva hol a punciba, hol a fenékbe a farkukat. Nem értették miről beszélek, fogalmuk nem volt arról, hogy fertőzést kaphatnak, nem értették, hogy a fenék miért nem nedves és a legjobban meglepődtek, mikor mondtam nekik, ha nem készítik fel a lányt, akkor komoly fájdalmakat okozhatnak. Valószínűleg ez történhetett Szilárd esetében is, így nem csoda, ha a lány nem kér többet ebből!
A legmegdöbbentőbb dolog mégsem ez volt számomra, hanem az, hogy egy kérdés sem szólt arról, hogyan okozhatnának örömet egy nőnek, lánynak, hogy mit csináljanak, hogy a lánynak is legyen orgazmusa. Az pedig, hogy ne az anális szexet erőltessék elsőre, ezt szinte meg sem akarták hallani. Abból táplálkoztak, hogy a nők oda vannak/voltak A szürke ötven árnyalata című remekműért, ami – bár nem olvasták – a szadomazoról szólt, így ebbe az anális szex bőven elfér.
Majd mindezek után újabb kérdéseket szegeztek felém. Mégpedig arra voltak kíváncsiak, hogy milyen a szvinger klub és a BDSM-ben mi az élvezetes abban, ha verik egymást.
Itt adtam fel. Konkrétan olyanok voltak a kérdések, mintha az atomfizikát akarták volna megérteni úgy, hogy nem hajlandóak az alap fizikát vagy matekot elsajátítani. Fogalmuk sincs a saját testükről, de legfőképp a lányok testéről, nem tudják mivel és hogyan okozzanak örömet és ráadásként úgy élik meg a szexet, mintha az leginkább a maguk kielégítéséről szólna. Nem is érdekli őket a másik, vagy ha mégis, akkor megijednek, hogy mennyi “munkát” kell fektetni egy olyan szexbe ahol az öröm mindkét félnek jár.
Sajnálom a mai fiatal lányokat. Egy megoldás van, ne hagyják magukat! Beszéljenek arról, hogy mit és hogyan szeretnek és értessék meg a partnerükkel, hogy a szex két ember között a két ember közös gyönyöréért van, mert különben a fiúk nem csinálnak mást, mint maszturbálnak egy lány jelenlétében.
Femme
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: