Nem értem a nőket! Ha egyedül vannak, akkor az a baj, ha pedig boldog párkapcsolatban élhetnének, akkor addig szekálják a férfit, míg az elmenekül.
Két férfi – két külön élet – egyforma szexuális gondok
Egy nagyon jó férfi barátom, aki tudta, hogy ezt a blogot írom, megkeresett, mert úgy érezte, el kell mesélnie a történetét. Ezt szeretném megosztani Veletek!
“Több, mint 10 éve vagyok házas. Szeretem a feleségem és van két csodálatos gyerekünk. Mikor megismerkedtünk a feleségem egy szexőrült volt. Szinte féltem esténként hazamenni, olyan nagy volt a szexuális étvágya. Persze azért megoldottam a dolgot! Bár sokat dolgozom, tényleg sokat és későn értem haza, mégis jól megvoltunk és a szexuális életünk is rendben volt. Az első gyerek születése után úgy döntöttünk közösen a feleségemmel, hogy ő ne menjen vissza dolgozni, foglalkozzon a gyerekkel és a háztartással. Egy darabig jó is volt így, de ahogy teltek az évek, a sok munka és a családom eltartása minden energiámat lekötötte, az asszony pedig hiányolt. Így változtattunk. Bár a szex igen csak lecsökkent a gyerek születése után, de azért nem szűnt meg teljesen, én meg elfogadtam ezt a helyzetet. Kevesebbet dolgoztam, esténként szinte mindig időben otthon voltam, de a szex valahogy csak nem lett több, viszont a pénzünk egyre kevesebb. A feleségemnek semmire sem volt gondja, csak ki kellett húzni a fiókot és mindig volt benne pár száz ezer forint. De ahogy – kérésének megfelelően – kevesebbet dolgoztam, a fiók tartalma is apadni kezdett. Így se szex, se boldogság, se pénz. A feleségem pedig döntött, a pénz kellett neki, így visszaküldött még többet dolgozni. Nincs ezzel baj, nem panaszkodom, csak az ölelése hiányzik minden nap. Szeretek dolgozni, alkotó ember vagyok. Mára viszont a helyzet sokkal rosszabb lett. Pénz van, a feleségem otthon van, a gyerekeket és a háztartást szépen vezeti, de engem eltaszít magától. Nap, mint nap panaszkodik, hogy sokat dolgozom, meg még több pénz kell a számlákra, de mikor megölelem vagy este odabújok hozzá, ő elutasít azzal az ürüggyel, hogy fáradt. Én pedig tűrök tovább. Már nem csak a szex hiányzik, érzem sírva fakadnék, ha újra kaphatnék egy ölelést tőle. De nem kapok. Edzeni kezdtem, hogy a felesleges energiáimat levezessem. Meg lett az eredménye. A testem erős és kidolgozott lett és azt vettem észre, hogy a nők megfordulnak az utcán utánam. Én pedig nem vágyom másra csak a feleségemre, aki hozzám sem ér, meg sem csókol. A legtöbb, amit kapok tőle este, mikor hazaérek egy kérdés: – Könnyítsek rajtad? és lehúzza a sliccem és leszop. Én pedig sírok belül, mert nem szopásra vágyom hanem szeretkezésre azzal a nővel, akit mindenkinél jobban szeretek…”
Pár napja történt, hogy egy másik férfi barátom hívott fel. Találkozni szeretett volna velem, hogy elmesélje mi van vele/velük. A legnagyobb megdöbbenésemre szinte ugyanazt a történetet hallgattam végig, mint a másik barátom mesélt el.
“Ismered a feleségem, jó barátnőd. Ő a mindenem. 7 éve, mikor megismertem szinte ki sem keltünk az ágyból. 10-12 órákat szeretkeztünk, kezdtük újra és újra. Öleltük egymást, kézen fogva jártunk az utcán, boldogok és szerelmesek voltunk. Én most is az vagyok, szerelemes, de nem boldog. A feleségem, mióta megszülte a csodálatos kisfiúnkat, teljesen megváltozott. Úgy érzi, a mellei lógnak és már nem olyan szép mint volt. Pedig ez nem így van. Bár a mellein látszik, hogy szoptatott, de ez engem nem zavar. Elkezdett edzeni és olyan teste lett, hogy megbolondulok. Mikor látom őt a konyhában, csak úgy megpaskolnám a fenekét, de ettől teljesen kiakad. Azt mondja, hogy már megint csak szexelni akarok. Pedig az érintések nagyon fontosak és nem feltételen a szex miatt. De ezt hiába mondom neki, nem hisz nekem. Szexelni pedig naptár szerűen szexelnük. Azt mondja, hogy holnap 12:00 és 13:00 között ráér, de én ezt nem tudom órához kötni. Azt érzem, hogy 1-re beállítja a vekkert csörgőre, hogy menni kell ide meg oda. Régen több menetet is nyomtunk egy éjszaka alatt. Mára két hetente egyszer, ha hozzá érhetek és én ebbe belepusztulok. Nem másra vágyom, rá vágyom, őt akarom ölelni, csókolni és szeretkezni is vele akarok. De ő már nem akar engem. A változó korra fogja, hogy már ritkán kívánja a szexet, de mégis mikor egyszer-egyszer együtt vagyunk, azt látom, érzem rajta, hogy hatalmasat élvez, az orgazmusa nagyobb mint valaha. Akkor hogy mondhatja, hogy nem kívánja a szexet? Istenem, mit tegyek?”
Két férfi – két történet. Mégis mintha egy és ugyanaz az ember mesélte volna el életét. Szörnyű volt hallgatni őket. Nem értem ezeket a nőket. Őszintén, ha valaki magára ismert és tudja a miért-re a választ, kérem írja meg, hogy eljuttathassam ennek a két férfinak, hátha válaszra találnak. És ami legborzasztóbb az egészben, ez a két férfi küzd a szerelméért, de nem fognak tudni a végtelenségig küzdeni. Vajon ilyenkor megbocsátható “bűn”-e ha félrelépnek?
Femme
istenem mekkora lámák…
Alap.. a nő nem veletek szexel fiukák, hanem mindkettő mással… és már nem is szeret..mit kell ezen beszélni? bedarált az élet.. mindkettőnek van egy házibarátja, ameddig ti melóztok.. legalább 5 ilyen csajom van..fáj meg minden de ilyenek a nők.. mikor teljesen kiszednek belőled mindent, már nem vagy érdekes.. amúgy meg mint az oviba, ha ritkán kapták volna meg, meg nem uralnának titeket, azaz nem volnátok papucs lámák, nem ez lenne..
10 ből 9 igy jár.. ennyi…
Én meghallgatnám a feleségeket is! Mivel anno játszóterező kismama koromban gyakran hallgattam panaszokat, sztem valami hasonlót mondanának el: vágyják a párjukat, a szavakat, az udvarlást, a gyengéd érintést,az ölelést, és a sexet is… de mire estére ágyba bújnak már olyan fáradtak és kiégettek, hogy leginkább aludni szeretnének! Egész nap csak ADTAK magukból és este a párjuk is ezt várja, pedig ők akkor már KAPNI szeretnének, feltöltődni, most őket babusgassák stb… A megoldás szerintem is a megbeszélés és szigorúan családmentes, lustálkodós, kettesben töltött hétvége, leginkább kiszakadva a megszokott környezetből. Erre vannak a kupon-oldalak, ahol igazán elérhető árakon lehet kifogni szuperjó szolgáltatásokat!
A megoldás az őszinte beszélgetés. Én nem hiszem, hogy ha ez a két férfi az érzéseit őszintén elmondja a feleségének, azok ne lágyulnának meg. Hiszen minden kapcsolatban az elhalványuló érzések miatt sírunk. Nők és férfiak egyaránt. Egy közel 10 éves kapcsolat után minden nő örül, ha hallja, hogy férje még mindig csak őt akarja, őt kívánja. Nem a tökéletes testet óhajtja, hanem a szeretett nő testét. Őszinte beszélgetés szükséges azért is, mert a szürke, hajtós hétköznapok a legszebb, legbiztosabb kapcsolatot is felemésztik. Kell a kilépés a szürkeségből: egy pohár bor együtt elfogyasztva, egy vacsora valahol, egy hétvégi erdei séta stb. Lényeg, hogy csak ketten, őszintén, nyitottan.