Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
INSIDE OF LOVE

De Sade márki perverziói

Donatien Alphonse François de Sade márki a 18. század második felében élt és alkotott, ha egyáltalán alkotásnak lehet nevezni munkásságát. Az ő nevéhez fűződik a  “szadizmus” és ezzel együtt Ő magát a szexuális szabadosság úttörőjének tartotta. Elvetett mindent ami az egyént korlátozta, még akkor is ha a tettek más ember szabadságát, testi és szellemi épségét veszélyeztette. Ebből következően igen csak ellentmondásosnak mondhatjuk elveit.

INSIDE_DeSade3

“Sade világa nem erkölcstelen, hanem erkölcs nélküli, kegyetlen, félelmetes világ.” (wikipedia) – azért tegyük hozzá, hogy ez nézőpont kérdése!

Házassága kényszer volt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy szabados és önző életet éljen. Leginkább a bántalmazásai miatt nem egyszer kerül börtönbe hosszabb rövidebb időre.

Írói vénáját 1785-ben kezdte megmutatni, ahol is perverzióit papírra vetve kívánta népszerűsíteni ferde hajlamait.

SZADIZMUS, SZODÓMIA, SZENTSÉG GYALÁZÁS… lajstroma hosszú, ennek ellenére nem kevés hódolója akadt.

De mi is az a perverzió, illetve kinek mi számít annak?

perverzió az emberi viselkedés azon formáira vonatkozó kifejezés, amelyek eltérnek a hagyományostól és normálisnak tekintettől. Eredeti definíciója szerint “elhajlás az eredeti jelentéstől vagy tantól”, szó szerint elfordulás a normáktól. A perverzszót többnyire pejoratív értelemben használjuk az ilyen viselkedést követő személyekre. A perverzió különbözik a deviáns viselkedéstől, ami a társadalmi szabályok szándékos felrúgását jelenti (bár a kettő vonatkozhat egyazon fajta viselkedésre).

De Sade márki előszeretettel hódolt perverzióinak, melyek közt a korbácsolás, a bántalmazás mindennapos volt. Tagadta az érzelmeket, vagyis inkább az ösztönt helyezte előtérbe az érzelmekkel szemben. Sok esetben szexualitáshoz kötötte a vért, az ürüléket, a kínzásokat. A homoszexualitást, a tömeges kefélést, kínzásokat, a megalázást és a gusztustalanságokat emberi normának és nem perverziónak tekintette.

Bár a szodómia és a szadizmus vagy a szélsőséges szerepjátékok más európai országokban már már szexuális kultúrának tekinthetőek, Magyarország még igen csak távol áll ettől az irányvonaltól. Talán nem is baj.

Femme Fatale

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!