Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
INSIDE OF LOVE

Orális Káma-Szútra férfiak kényeztetésére (Képek nélkül!)

Pár napja bemutattam  néhány orális pózt első soron a Nők kényeztetésére. Természetesen a Férfiakról sem feledkeztem meg. Most Ők következnek. Ebben a részben kifejezetten a férfi orális izgatására mutatok be minél több pozíciót és a testhelyzetekből fakadó fantáziálásokat, érzelmeket. 

1. Misszionárius orál

Férfi háton fekszik, esetleg ül. A Nő a két lába között térdel vagy fekszik. Ebben a pózban a Férfi nehezen tudja irányítani a Nőt, kevésbé tud felette uralkodni. A szopás, elnézést a felláció sebessége, mélysége, szorítása mind-mind a Nő döntése, a Férfi próbálkozhat, de hiába. A Nő könnyedén tudja adni az ütemet. Ha fellációról van szó és a Nő a lehető legkisebb alárendeltséget viseli csak el, akkor ez a póz erre a legalkalmasabb. Persze arra is tökéletesen megfelelő, ha jön a Férfi ejakulációja és nem szeretné a Nő a tejfehér anyagot a szájában ízlelni esetleg lenyelni, így könnyedén ki tud hátrálni ebből.

KÉPEK

2. Álló orál (minden értelemben)

A Férfiak egyik legkedveltebb orális pozitúrája ez. Miért is nem vagyok meglepve. Ebben a helyzetben a Férfi a hatalmát tudja gyakorolni a Nő felett. Bár tény, hogy az ékszer ami a Férfi két lába közt lóg illetve áll, a Nő kezében, azaz a szájában van, mégis a mozdulatokat a Férfi szabályozza. A legtöbb pornó filmben a durva szex kategóriája közé sorolják ezt a orális pozíciót. Egy agresszívabb -mondjuk inkább úgy, hogy – egy a vágytól túlfűtött Férfi nem tud megállj parancsolni magának mikor a Nő szájában van a pénisze és túl erősen hatolhat be a Nő szájába. Ez pedig egyáltalán nem biztos, hogy a Nőnek is élvezetet adhat. Ennek kivédésére, például ha a Férfi nem szorítja oda a Nőt a falhoz és mikor a lökések túl mélyre mennének, van lehetősége a Nőnek hátrálni, így ez a póz sem vált ki még a durvulás esetén sem ellenállást a Nőből. És van trükk arra is ha a Férfi túlon túl nagy pénisszel rendelkezne vagy hevesebb lenne. Ha a pénisz tövét marokra fogjuk, úgy hiába is szuszakolná a Férfi a szánkba szerszámát, megállj tudunk neki parancsolni. A szex mégis csak két ember öröméről szól, nem csak az egyik kielégüléséről. 😉

KÉPEK

 3.  Kutyapóz vagy fekvésből orál

A Női kutyapóz punci kényeztetéssel ellentétben a Férfi kutyapóz orál esetében is a Nő van négykézláb és a Férfi áll előtte. Ahhoz hogy a megfelelő szintek összejöjjenek, általában valamire fel kell térdelnie a Nőnek. Lehet ez alap esetben az ágy maga. Így tud a Nő megfelelő magasságba kerülni a Férfi farkával. Ehhez a pózhoz nagyon hasonló, mikor a Nő hason fekszik az ágyon vagy az asztalon és a Férfi előtte áll. A száj és a torok állása közel megegyező ebben a két pózban, ezért is soroltam egy kategóriába. Mindkét póz a Férfit a domináns hím érzésével tölti el és várható lesz, hogy túlfűtöttségében nem tud kontrollt gyakorolni magán a behatolás mélysége kapcsán. A Férfiak előszeretettel gondolják azt, hogy ez a póz a legalkalmasabb a mélytorkozásra. Pedig nagyon is tévednek. Ha nem figyelnek oda a partnerükre, komoly sérüléseket is okozhatnak neki a durva behatolással. De ha a két fél tökéletes harmóniában és odafigyeléssel gyakorolja ezt a pozitúrát, nagyon erotikus és izgató tud lenni mindkét fél részére. Nem egy Nőt izgatja az a tény, hogy egy erős Férfi uralja a testét, de abban a pillanatban, ha a Nő megérzi hogy a Férfi uralmát csak és kizárólag önös érdek vezérli, akkor elveszti az izgalmi részét ebben a pózban.

KÉPEK

4. Kezdő Mélytorkozás (Ha szeretnéd megtanulni, ez az első lépés hozzá)

A mélytorok technika sok Férfi nagy álma, mármint hogy a Nő olykor engedje ezt meg neki. A felnőtt tartalmú filmek ezt a kemény és durva pornó kategóriába teszik mindenhol. A Férfiak pedig legtöbbször azt gondolják, hogy ez a póz minden Nővel alkalmazható. Pedig nem, sőt! A mélytorok technika ha nincs felkészülve rá a Nő, komoly garat sérüléseket tud okozni, illetve kemény öklendezéssel és fulladozással is járhat.
Kezdőknek ez a póz kifejezetten ajánlott, hisz ebben a testhelyzetben képes a Nő a legjobban kinyitni a száját, illetve a torkát. A garat így lehet a legnagyobb biztonságban, de azért óvatosan haladjatok ezzel előre. A Nő feküdjön fel az ágyra vagy valami emelvényre, hogy a megfelelő szint meglegyen. (száj, pénisz egy vonalban) Háton fekve csússzon a Nő az ágy szélére úgy, hogy a feje lelógjon az ágyról. Így az egész garat vonala egyenessé válik és kezdődhet az ÓVATOS behatolás a szájba. Javaslom, hogy a Férfi ne legyen el ezzel a “csodával”, gondoljon a Nőre is és kissé előre hajolva már könnyedén el is érheti a Nő punciját. Míg a Férfi az orális kényeztetést élvezi, addig nyugodtan simogassa a Nőt, hogy ő is kellőképpen az izgalmi szinteket haladhasson felfelé az orgazmus irányába… 😉

KÉPEK

A teljesség igénye nélkül mutattam be ezeket, de természetesen még vannak további finomságok… 😉

Femme

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!