Felnőtt tartalom. Elmúltál már 18 éves?
Igen | Nem
INSIDE OF LOVE

Magassarkúval a jobb szexért!

A magassarkú cipő őrült szexi. Nálam az a helyzet, hogy a magassarkú cipőket 2 kategóriába sorolom.

1FE3348D-D9D7-4A0B-8FACA031B63CA8FA

Szerintem minden nő otthonában ott van AZ A cipő, amibe elég csak belebújni, azonnal szexistennőnek érezzük magunkat….egészen addig, amíg csak állunk benne, mert  sanszos, hogy ugyanez a cipő egyben AZ A  cipő, amiben csak otthon a tükör előtt, legfeljebb 2 lépést bírunk totyogni , majd visszatesszük sajgó bütyökkel és még annál inkább sajgó szívvel, a szekrénybe. Közben pontosan tudjuk, hogy ez az a cipő, ami soha nem fogja átlépni kis otthonunk küszöbét, de megválni tőle, na azt már soha.

Illetve van az a magassarkú cipő, ami nemcsak, hogy szexi, de egész felhasználóbarát is, azaz lehet benne járni. Sőt, most már azt is tudom, hogy  a legalább öt centi magas sarokkal rendelkező cipő viselése közvetve elősegíti a jobb szexet, ugyanis erősíti a szeretkezésben fontos szerepet játszó gátizomzatot!

images (29)

Maria Cerruto olasz urológusnő hatvanhat 50 évnél fiatalabb nő vizsgálata alapján állapította meg, hogy akik a lábukat legalább 15 fokos szögben tartó magassarkú cipőt viselnek, azok gátizomzata kisebb elektromos aktivitást mutat. Ez arra utal, hogy az izomzat helyzete optimális, ennek következtében pedig jobb az esély arra is, hogy erőssége és összehúzódási képessége jobban fejlődjön.

A medencefenék-izomzat nemcsak a medence szerveinek (a húgyhólyagnak, a méhnek és a beleknek) nyújt támaszt, hanem segíti a szexuális aktivitást és a kielégülést is.

images (31)

 Az olasz doktornő szerint, -aki maga is magassarkú cipő rajongó- , a női izmokat erősítő tornánál jobb és egyszerűbb megoldás lehet a megfelelő magasságú cipő aktív viselése.

letöltés (9)

 Forrás: BBC 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!