A beszélgetések átcsaptak a romantikus hangvételbe. A szexualitás bár jelen volt – hisz vonzódásuk minden pillanata nem engedte feledtetni azt – mégis megjelentek olyan személyes, érzelmekkel átitatott mondtatok levelezésükben, amelyek túlmutattak egy „csak” szexen alapuló kapcsolaton. A lehetetlen irányába sodródtak. Szerettek együtt lenni, szerették a szabadságot is mindemellett. Vajon lehetséges-e ez? Képes-e két ember ilyen kapcsolatra? Mindketten a sorsra bízták magunkat és hagyták, had vigye őket a sodrás amerre jól esik.
„nem akarok másképp öltözködni, szeretem érezni a pillantásaidat… J Ma egy kicsit más stílust viseltem, de arra figyeltem, hogy egy két domborulat azért érzékelhető legyen 😉 csak Te nem voltál ott szembe velem, a külvilág megszűnt körülöttem, körülötted… L”
„Nem a 2 domborulat a lényeg 🙂 hanem az egész alakod, hogy a ruha látni engedi, ahogy mozdulsz, a mozdulat szépségét, az izmokat, a formát, a lélegzet hullámzását… az egész test harmóniája a lényeg, és az, “ahogy” ezt a ruhán át láthatom 😉 (“2 domborulatot” bármelyik sebész csinál, a fontos, ami szép, az a komplexum, ami Te vagy) Ed”
És egy hét is eltelt, hogy nem érkezett válasz a Nőtől. Eltemették a munkák ahogy a Férfit is. Lelkük társaságra, a másikra vágyott és már nem csak testi örömök véget, hanem a beszélgetések öröme végett is…
„Mostanában sokat dolgozunk mindketten…. így egyre ritkábban látjuk egymást, azt is mondhatnám, hogy sokszor telik úgy nap hogy eszembe sem jutsz, DE… amikor mégis, valami módon befurakszol a gondolataimba, jó érzés tölt el… bár legutóbb mindketten fáradtak voltunk, jól estek a nevetések… most már messze vagy… viszont eszembe jutottál… és akartam hogy tudd…
jó éjt…Lena”
Egy nap, és még egy, mire a Férfitől válasz érkezik.
„Nem így terveztem… nekem ritka az a nap, hogy ne jutnál eszembe. Rajtam kívül álló okok miatt lett sűrű az utóbbi időszak, nem tervezhettem vele.
Nehezen tudnám szavakba önteni, hogy mennyire kívánlak, ha látlak. És zavar, hogy telik az idő, miközben a “megfelelő” időpontra, helyszínre, stb. várunk – hogy ne zavarjon se munka, se telefon, se más… azt hiszem, ha legközelebb látlak, kézen foglak, elviszlek a legközelebbi helyre, ahol van szabad szoba és nem várok tovább csak átölellek, a füledbe suttogok, és Veled leszek…
De befejezem, mert már se beszélni, se írni nem szeretek róla. Érezni akarlak.
Úgyhogy ha legközelebb találkozunk, arra a délelőttre/délutánra/estére már ne tervezz munkát :-))
jó éjt! Ed”
„Nem csak Te vagy az aki nem így tervezte. Nálam is jócskán összegyűlt a munka de élvezem. Szóval nem szemrehányásként írtam amit írtam…
Ma a szomszédodban voltam, de éreztem – nem csak tudtam – hogy nem vagy otthon…
Legközelebbi találkozásunkkor igyekszem nem tervezni munkát 😉
Jó éjt! L”
Femme Fatale