Újabb találkozás. Egy kávé, nem több. De mégis több volt ma mindennél. Beszélgetésükbe ma először kapott helyet játék. A Nőt mélységesen megérintette. Este pedig gépe előtt ülve érzelmeit őszintén meg akarta osztani a Férfival. És meg is tette.
„Kedves Uram!
Először csalt könnyeket a szemembe és nem fájdalom okozásával… nem találom a megfelelő szavakat arra, amit igazán mondani szeretnék, de most először ír valami személyeset. Legalábbis személyesnek és emberinek érzem. Köszönöm!
Lehet azért váltja ez ki most belőlem, mert ma beszéltünk először arról, amiről eddig csak írásban, ködösen tisztán… És olyan egyszerű volt róla beszélni (még akkor is, ha csinálni kellemesebb)
Másnak láttam ma. Olyannak amilyennek képzeltem, csak ma először láttam is.
Szeretem hallgatni, amikor beszél, mesél nekem… a szóhasználatát, a figyelmét, a gesztusait és az oly ritkán elbújó mosolyát…
A lelkemet szokta cirógatni… oly gyengéden, hogy ha rágondolok, beleremegek. Néha felbukkan bennem egy kérdés „miért kapom meg ezt a bizalmat és figyelmet?” De rögtön ezután tudom, nem fontos tudnom a választ, csak élvezni a pillanatot…
Nyitott szememmel is látom magam előtt… Ma mellettem ült és nem szembe velem…
Érdekes érzés fejben érezni, tudatosan haladni, megtanulni kizárni. Érdekes látni hogyan zajlik ez Önben, amikor deklarálja a tudat erejét és ellentmondást nem tűrő irányító hatalmát…
Nincs halogatás! És nincs meghátrálás! Ez nem is alternatíva számomra! …
Ismét eljött régi megszokásom – újraolvasom sorait – talán csak azért hogy újra és újra kilopjam belőle ami az enyém…
Már túlon túl zagyvák a soraim – bocsássa ezt meg nekem – lefekszem és hogy aludni tudok-e, azt a reggeli gyűrődések elárulják majd a tükörből rám nézve
jó éjt!
PS: csak egy határeset elfogadom volt a korábbi játék eredménye, de kíváncsi lennék email címétnek valódi jelentésére 😉
Lena”
Most a Nő nem kapott választ levelére. De nem zavarta, még minding érzelmei vihara tombolt benne és újra írni akart.
Szép jó estét/éjszakát…
Nem sikerült tegnap aludni és úgy tűnik ma is ugyanezzel a gonddal fogok megküzdeni… Így tollat (billentyűzetet) ragadtam és bejelentkeztem…
Még mindig elvarázsolva érzem magam. Nem szóltam egy mai ebéd miatt, pedig gondoltam rá… de a munka örvénye magával rántott és én elsüllyedtem…
Keresem a fantáziám világában érintését, de már sehol sem lelem. És már tudom miért. Mert már nincs ott, kilépett onnan és már a valóságom ajtajában áll. Kopogtat… hallom a koppanásokat és megyek az ajtó felé már. Tudom ki áll ott és szeretném kinyitni neki ajtómat… Belép? Már várom, itt…
…
jó éjt…
PS: tudom
Lena”
Femme Fatale
