Az emberi kapcsolatok alapja az őszinteség, a bizalom. A legjobb, ha tisztán tudunk kommunikálni kapcsolatainkban és nyíltan meg tudjuk beszélni egymással a problémákat, félreértéseket. Igen, ez volna az ideális! Régen rossz, ha már azt kell fürkésznünk, partnerünk vajon igazat mond, vagy sem. Ám vannak helyzetek, amikor mégsem ezt kapjuk a minket körülvevő emberektől – tegyük hozzá zárójelben, hogy senki sem szent, bizony vannak szituációk, amikor mi magunk “kényszerülünk” hazugságra, füllentésre. – Sok sérüléstől, csalódástól óvhatjuk meg magunkat, ha megtanuljuk ideje korán felismerni, ha hazudnak nekünk. A hazugság felismerésének egyik legnagyszerűbb módja, ha megfigyeljük a minket körülvevő emberek testbeszédét, mely gyakran pillanatok alatt elárulja az adott illetőt. A tudatalatti nem tud hazudni!
Ha gyermekkori hazugságot a szülő szájra csapással torolja, később önálló reflexként működik – a gyermek magától kapja kezét a szája elé. Ez az ősi gesztus a felnőttekben sem veszik el, csak módosul. A felnőtt ember hazugságánál általában a szájeltakarás módosult gesztusával találkozunk, ami leggyakrabban az orr érintése. Amikor hazudunk, testünk akaratlanul mozdulatokat produkál . Az orr érintése mozdulatának jelentésével rengetegen nincsenek tisztában, holott az egyik legegyértelműbb üzenet.
Vannak emberek, akik erős kontroll alatt tudják tartani testbeszédüket, így az orrérintés gesztusa rövid, nehezen észrevehető: amint odakapja kezét, máris konstatálja és módosít gesztusain. A mozdulat azonban még így sem vész el – mondja Tóth Judit szakértő.
Ha hazudunk gyakran a testünk ellent mond annak amit mondunk. Például ilyen lehet egy féloldalas vállrándítás, vagy ha a nem szó kimondása előtt agy apró bólintást tesz a fejünk. Vagy épp az ellenkezője. Például a pasid éppen arról próbál meggyőzni, a továbbképzés mennyire elhúzódott és ezért nem volt ideje születésnapi ajándékot venni neked , de közben a fejével alig láthatóan, tudattalanul nemet int, szinte biztos lehetsz abban, hogy nem mond igazat.
Hiába a mosoly, a forró ölelés, bókok, egyetlen röpke összefonódása a tekinteteknek elég lehet ahhoz, hogy megérezzük, a másik nem őszinte velünk egy bizonyos helyzetben. A tekintet, vagyis a szem a testbeszéd, a non verbális kommunikáció talán egyik legfontosabb eszköze. A verbális kommunikáció mellett a legkifejezőbb módon vagyunk képesek a szemünkkel tudatni érzelmeinket, pillanatnyi lelkiállapotunkat. A szavakkal (és más kommunikációs eszközzel) ellentétben, úgy tűnik, a szemünk képtelen füllenteni.
Ha valaki nem mond igazat, kerüli a szemkontaktust, sokkal inkább a szádra, a homlokodra vagy az arcod más pontjára próbál fókuszálni! Az is árulkodó lehet, ha gyakran megdörzsöli vagy pár pillanatra eltakarja a szemét – persze a gyakorlott füllentők tisztában vannak azzal, hogy a lesütött szem lebuktathatja őket, ezért beszélgetés közben a profik végig a szemedbe néznek, ám tekintetük merevsége és a pókerarc így is gyanús lehet.
Amikor emlékeket próbálunk felidézni, akaratlanul is balra tekintünk, (a partner felől jobbra)- Teszteld magad nyugodtan! Pl., próbálj meg most visszaemlékezni, milyen volt az első szerelmed ….na ugye, hogy balra néztél! A múltba tekintünk. –
Míg amikor az ember egy történetet talál ki, agyunk új képeket kreál, akkor tudattalanul jobbra és felfele mozdul a szem (szemből balra) – állítják a testbeszédet kutató szakértők, akik szerint ezzel a trükkel gyorsan ki lehet deríteni, igazat mond-e a beszélgetőpartnered!
A szavakon túl, ha nem arra figyelsz, amit a másik mondd, hanem ahogyan azt mondja, arra is érdemes odafigyelned, hogy a beszélgetőpartnered milyen hangerővel és hangmagasságon adja elő a mondanivalóját – a kutatók szerint ugyanis a nők és a férfiak kétharmada a megszokottnál magasabb hangon beszél, amikor füllent, a stressz hatására ráadásul a beszéd sebessége is nőhet, és a hangerő is változhat! Az mindenesetre árulkodó jel, ha valaki szokásával ellentétben nagyon halkan és megfontoltan, vagy éppen kapkodva és túl hangosan beszél.
Ha a partnered beszélgetés közben eltakarja a száját, a hüvelykujját pedig az arcához nyomja, szinte biztos lehetsz abban, hogy vaj van a fején – ez az öntudatlan mozdulat ugyanis arról árulkodik, hogy az igaz szavak megpróbálnak “kitörni” belőle. Az is gyanús lehet, ha a másik – látszólag ok nélkül – beszéd közben sokat köhécsel és krákog, ezzel valószínűleg zavartságát leplezi!
Mivel a hazugság közben a bőr fiziológiai állapota megváltozhat, sok esetben a „tettes”több oxigént használ el, hazugság közben, melege lesz, több levegőre lesz szüksége, a hazug ezért ingerenciát érez, hogy minél többször megérintse a nyaktáját, igazgatja a gallérját a kellemetlen érzés mérséklésére. Erre a jelre is igaz persze az, ami a többire is: más szituációk (pl. düh, csalódás) is kiválthatják.
Nemcsak a tapasztalatlan füllentők árulják el magukat egy-egy óvatlan mozdulattal, hanem az igazi “profik” is: a kutatók szerint míg a legtöbb ember képes pókerarcot vágni egy kitalált történet elmesélése közben, addig a lábuk és a kezük mozgására nem mindig figyelnek oda, sokan folyamatosan rázzák a lábukat, birizgálják az ékszereiket és a ruhájukat, vagy éppen a hajukat igazgatják. Hazugságról árulkodhat a szemöldök apró felvonása, a száj szögletének apró rándulása, lefele görbülése a pupilla apró beszűkülése és a hunyorítás is! E jelek felismerése többnyire csak akkor lehetséges, ha nagyon közel állsz az illetőhöz, viszont megéri odafigyelni rájuk, mert ezeket az apró izommozgásokat képtelenség tudatosan irányítani, azaz ha megtanulod értelmezni ezeket a jeleket, nagyon nehéz lesz Téged átverni! Az is gyanús, ha valaki a háta mögé tett kézzel beszélget veled , hiszen az őszinteség és a nyíltság egyik öntudatlan jele ugyanis, ha a tenyeredet a másik felé fordítod.
Hölgyeim, ha orgazmust színlelünk, eljátszhatjuk, hogy sikongatunk, rúgkapálhatunk a lábainkkal, kiabálhatjuk, hogy IGEN! JÖVÖK! MOST! A trükkösebbeknek az is megy, hogy ritmikusan összehúzzák a kismedencei izmaikat. De egy valami nem fog menni!!! A nők pupillája az orgazmus pillanatában óriásira tágul! Ezt pedig semmilyen trükkel nem lehet mímelni!