Általában a menstruációt a babonák és a népszokások szerint a vér tisztulási folyamatának
tekintették és tekintik. Innen ered az egyik elnevezés is: tisztulás, havi tisztulás. Hasonló
kifejezés más nyelvekben is található. A hószám más magyar elnevezése még: havibaj,
hónapszám, havirend, havadzás, árünnep stb.
Margaret Mead (1936) amerikai kutató részletesen leírt ilyen szertartásokat, többek között egy
fiatal, új-guienai leány első menstruációs rítusát. A szerző elmondja, hogy a törzs két öregebb
asszonya, a család rokonai felügyelnek a lányra. Kioktatják, hogy egy nagy csalánlevelet cső
formájára göngyölve helyezzen a hüvelyébe, mert ez nagy, erős mellek növekedését fogja
biztosítani.
Kelet-Indiában a leányoknak fiatalon, még az első menstruáció megjelenése előtt kell férjhez
menni. A menstruáció eredetét egy hindu legenda a következőképpen írja le: Valamikor Indra
Isten egy félistent villámcsapással agyonsújtott, amiért Brahman-gyilkosnak nevezték; ezért ő
vándorútra indult, hogy ezen szégyenfoltot lemossa magáról, s bűnét részletekben a föld, a
folyók, a sziklák és fák és a nők között szétosztotta. Ettől lett a föld néha mocsaras, a folyók
tajtékosak, s ettől izzadnak a sziklák és fák, és menstruálnak a nők.
Brazíliában az egyik indián törzsnél a leány haját rövidre vágja az anyja és a hátát bekeni egy
bizonyos festékkel; ezalatt a leány a ház barátainak társaságában van, akik kapnak a levágott
hajból és azt gondosan megőrzik. A következő hó végéig a leánynak csak egy bizonyos
süteményfélével, kis halakkal és borssal szabad élnie; különösen tilos nagy halak és
melegvérű állatok fogyasztása. A második hószám megjelenésekor az apa napkelte előtt
hosszú dalt énekel az összes állatok nevének felsorolásával, s a leány kap egy nagy tál halat és
mindenfajta vadászzsákmány húsából is. Ekkor a testét másfajta festékkel mázolják tele.
Rómaiak és a germánok is mágikus és üdvös hatást tulajdonítottak ennek a vérnek. A
tisztátlanság hite még ma is annyiban általános a legkülönbözőbb népeknél, hogy egyeseknél
a nőnek az egész idő alatt otthon kell maradni. A menstruáló nőt a zsidók az ó-testamentum
szerint tisztátalannak tartották, és nemcsak az idő alatt, hanem a baj elmúlása után is egy
hétig. Aki az ilyen nő ruháját vagy ülőhelyét érinti, az is egy napig tisztátlannak tekintendő,
amely után meg kell fürödni és ruhát váltani.
Sok népnél az a hit terjedt el, hogy minden, amihez a nő ezen idő alatt nyúl, elromlik; ezért
nem szabad ilyenkor kenyeret dagasztani, mert az különben nem kél meg, nem szabad befőttet
készítenie, paradicsomot befőznie, káposztát, uborkát besavanyítania, mert mindez akkor
elromlik; a virágokra is hervasztó, a fákra szárító hatással van, ha a nő ilyenkor megérinti.
Még a gyógyszer is hatástalanná válik ettől; ezért ilyenkor ne szedjen a nő gyógyfüveket.
Vannak olyan népszokások, amelyek gyógyító hatást tulajdonítottak a vérnek, különösen
májfoltok vagy más bőrbajok ellen, mások éppen ellenkezőleg, betegséget okozónak vélték.
Görög eredetű volt az a szokás – amely Nürnbergben még a 16. században is dívott, – hogy a
menstruáló nőt a kertben sétáltatták, s ezzel a hernyók pusztulását vélték előidézni.
A korai érettségből későbbi nagyobb termékenységre következtettek: azaz, minél korábban
jelentkezik egy nőnél a “hószám”, annál több gyereke lesz a későbbiekben (Magyar néprajzi
lexikon 1988). Ha az első menstruáció korán mutatkozik, akkor az korán is marad el. A
későbbi menstruáció befolyásolása miatt a véres ruhát (régen nem volt vatta, hanem hasított
vászoncsíkokkal fogták fel a vért) három napig áztatták és a véres vizet egy létrának azon,
többnyire a harmadik fokán át öntötték ki, ahány napig tartónak akarták a vérzést, vagy pedig
a lépcsőfokokat kettő-három kivételével, a vérbe áztatott kendővel mosták fel. Mások nem
mosták ki a véres ruhát, hanem a második hószám alatt véresen vették magukra, hogy az csak
két napig tartson.
Külön szokás több vidéken az, hogy az anya a leányát ilyenkor két oldalról arcul üti, hogy
mindig olyan piros legyen az arca, mint most lett. Az első vérnek kozmetikus értéket is
tulajdonítanak: ha a leány az első havibajtól véres ruhával arcát megtörli, az nem lesz
sohasem szeplős. Poétikusnak mondható az a szokás, hogy a leány az első néhány csepp vérét
egy rózsatőre csepegteti azért, hogy az arca mindig olyan piros legyen, mint a rózsa. Némely
vidéken ezt egy praktikus céllal kötik egybe; ugyanis mindig egyágú rózsatőt vagy fát
keresnek ki, hogy a nőnek ne legyen több egy gyermeknél. Arra is figyelemmel kell lenni,
hogy délelőtt történjék ez a művelet, mert így legényemberhez fog nőül menni, de ha
özvegyember az ideálja, akkor délután végezze azt. Az első menstruáció vérének különben
termékenyítő hatást is tulajdonítanak, s ezért a véres vízzel terméketlen gyümölcsfákat is
öntöznek, hogy ezek gyümölcsöt hordjanak.
/szerző : Dr. Forrai Judit egyetemi docens/
