Első találkozás. Üzleti, feszes és udvarias. A Férfi öltönyt visel, jól áll rajta. Az eleganciája tökéletes összhangban van minden mozdulatával és szavaival. Fiatal és okos, nagyon okos. Éles eszű és figyelmes. A Nő vele szemben ül és bájos, gyermeki őszinteséggel figyeli, hallgatja a Férfi szavait. A tárgyalás nem tart 20 percnél tovább, az információ csere megtörtént, az együttműködéshez már csak a megfelelő előkészületek szükségesek. Ha a feltétel adott, a szerződés megköttetik. Búcsú, kézfogás. És ott megtörik a feszes távolságtartás. Abban a pillanatban mikor a Nő és a Férfi keze újra összeér, tekintetükben és rezgésükben egymásra találnak és kissé zavartan, talán bele is pirulva saját fejükben hirtelen átfutó gondolatoktól, elengedik egymást és a Férfi távozik.
A nap további része eseménytelenül zajlik. A Nő intézi ügyes bajos dolgait, de olykor olykor azon veszi észre magát, hogy fantázia világa egyre többször veszi át a pillanatokon gyakorolt hatalmát és magával ragadja őt oda, ahol már nagyon régen járt. A Férfi arca ugrik be előtte, nem is érti saját magát sem. Mégis valami megmagyarázhatatlan erő viszi magával a mélybe és egy álom világbeli személyt hoz létre ennek a Férfinak a külső jellemzőivel. Hm, egy mély sóhaj és újra a hétköznapok monotonitása. De nem baj, este lesz idő a fantáziákra.
Pár nap is eltelt, mire a Nő és a Férfi újra kapcsolatba kerültek. Az üzlet nem jött létre, a bizalom megvolt, de az ajánlott feltételek nem feleltek meg. Ettől függetlenül a Férfi és a Nő levelezése nem szűnt meg és az üzleti téma szépen lassan átváltott személyes témájú beszélgetésre e-mailben. Bár már nem volt fontos számukra az üzlet kettejük közt, a tisztelet és a konzervatívnak mondható magázódás még mindig jelen volt levelezésükben. A személyes hangvétel egy könyvajánlással indult, mely után szó szót követett…
„Tévedésből bankár-t megrendeltem, hétfőn az asztalomon fog várni…” írta a Nő és megköszönte a Férfi figyelmességét.
Lena
„Igény esetén szívesen ellátom széljegyzetekkel, valamint szakmai konzultációra is állok rendelkezésre.
Kellemes utazást kívánva, hódolattal:
Edaf
PS: csak hogy Kiskegye ne maradjon többszörönte olvasgatható utóirat nélkül: a Csárda csak egy javaslat, igény esetére (egyébként érdekes hely, van ott motel, night club, talán még masszázs is 🙂 – igen frekventált hely volt, amíg létezett a határ), beszélgetésekkel egybekötött kellemes étkezésekhez ellenben sok kiváló helyet ismerek helyben. Kiválasztásukhoz azonban komoly segítséget tud nyújtani a preferenciális szempontok (úgymint konyhatípus (no nem az, hogy Miele vagy Teka, hanem hogy olasz, franszia, kínai, fúziós, stb.), csendes, házias, vagy posh, frekventált, a konyha, a service vagy az enteriőr a lényeg, stb.) ismerete. Várom megtisztelő válaszát.” – és ezzel az utóirattal a Férfi feldobta a labdát. Látni szeretné a Nőt, mert fantáziája neki is beindult és gondolatai folyton a Nő személyén járnak. Vonzódik hozzá, nem csak a testéhez, hanem a lelkéhez. Szeret vele társalogni, jól érzi magát mikor neki ír, és szeretné megtudni, hogy a szóbeli beszélgetésekkor is megmaradna-e eme vonzalma. Így a Férfi reménykedve várja a Nő válaszát…
Femme Fatale
első találkozás.
…egy szép nő áll velem szembe. Kezet nyújt bemutatkozik. Érzem a kezét…
Feszengek, nem a szokásos megszkott öltözet…hogy fogok tudni arra koncentrálni amiért találkoztunk. Mert ha egy pici teret hagyok másnak akkor nem lesz üzlet. A megbeszélés alatt többször figyelnem kell, hogy nem vesszek el a látványban…vajon tudják a nők, hogy milyen hatással van ránk egy “optikai” látvány? Egy harmónikus és határozott nő látványa? Aki szexi és még sem kihívó? Tudják, hogy az illatok milyen hatással vannak ránk?
Nem. Vagy nagyon is. Vagy nem biztos, hogy tudatos? Vagy ha ez mind egyben akkor mi futamodunk meg? Legbelül viszont erre vágyuk. Persze. Arra vágyunk, hogy egy ilyen nő kerüljünk a karunkban, de ez nem a mi érdemünk és választásunk. Csak részben…
(ez egy másik téma)
A megbeszélés nem tart sokáig, sikeres, de valahol belül érzem, hogy ez a találkozó nem az üzlet miatt lesz emlékezetes. Hajt valami. Nem tudom megmagyarázni. Az első kép amikor megláttam a szeme amikor kezet fogtunk.
A szeme azt érzem, hogy “osztják” a lapot. Jól érzem? Ez egy örök dilemma. Na és ha nem? Innen hova.
Pici törékeny, de mégis erős kéz. A bőre. Igen az a puha bőr és az ujjain azok a pici párnák. A szája ahogy beszél…ahogy veszi a levegőt és emelkednek a mellei, a kulcscsontja.
Vége a mebeszélésnek. Kézfogás…egy másik kezet érintenék.
Eljöttem és a daráló elkap. Azon jár az agyam, hogy mikor fogom megint látni. Kell, hogy lássam. Hajt valami. Látnom kell. Meg kell teremtenem a feltételeket…
Írok neki. Abban mi pasik úgy is olyan nagyok vagyunk…de meg kell valamit tennem mert ha az egész napot nézem akkor azt veszem észre, hogy nyitva maradt ez és nem tudok kijönni belőle…irok neki…