A Férfi lassított a tempón. A lökések erősségét megtartotta, határozottan nyomtam magát be a Nőbe, de a behatolások között egyre nagyobb szünetet tartott. Érezte, ahogy a Nő teste remegve könyörög a férfi energiáiért, hogy már nagyon közel van a beteljesüléshez, de a Férfi uralni akarta a Nő vágyait és nem engedte a végjátékot. Ahogy a nyakra fonódó szorítás enyhült, a Nő kinyitotta szemeit és kereste a Férfi tekintetét. Szemük összetalálkozott, a Nő szeméből egy könnycsepp csordult ki, amely lassan elindult az arcán a füle irányába. A Férfi észrevette a csillogó kis cseppet, lehajolt, nyelvével megállította az útját és lenyalta azt a Nő arcáról.
A Férfi az utolsó lökés után benntartotta magát a Nőben. Farka egészen kitöltötte a Nő duzzadt, nedves punciját. Előrehajolt és heves csókkal adta a Nő tudtára, mennyire erős benne a vágy a folytatásra. A Nő viszonozta a nyelvcsapásokat, a nyálak összekeveredtek, a nyelvizmok hosszú táncba kezdtek.
A csókolózást ölelkezés egészítette ki. A két test együtt vonaglott az ágyon és ahogy a testek tekeredtek, a Nő került most felülre. A forgolódás közben a Férfi farka kicsúszott a Nő szorításából, de egy percre sem lankadt most le. Ahogy a Nő felülre került ráült a Férfi medencéjére, pont a merevedő farok elé. Előrehajolt, két kezével megfogta a Férfi csuklóit, amik a Férfi feje felett, az ágyon feküdtek. Leszorította őket, a Férfi pedig hagyta magát, mintha nem lenne ereje a szorításból bármikor kiszabadulni. Ahogy a Nő előre hajolt a fenekének két fele enyhén szétnyílt és így fel-le mozdulatokkal, nedvesen csúszkált a kőkemény hímvessző oldalán. A behatolással még várt, öle forró volt, puncija lucskos a vágy nedvétől, mellbimbói összehúzódva, keményen „karcolták” a Férfi felső testét mikor ráhajolt. A Nő előre majd hátra csúszkált, a testek összesimultak és együtt hevültek végeláthatatlanul.
A Nő végül felült, nézte a Férfit. Elengedte a csuklóját és a két tenyerét a mellkasán pihentette meg. Majd csípőjét megemelte, kissé hátrébb csúszott és szépen lassan rácuppant a Férfi robbanás közeli állapotban ég felé ágaskodó farkár. A Férfi kezdte elveszteni az önuralmát, megragadta a Nő csípőjét és egészen erősen magára húzta. Fejét hátra szegte, farka befeszült a Nő hüvelyébe. A Nő kissé hátrahajolt és letámaszkodott a Férfi térdeire. Lábait felhúzta és lassú mozgásba kezdett fel s le a Férfi farkán. A Férfi gyönyörködött a látványban. Fejét megemelte a két kezét pedig a Nő bokájára fonta. A Nő vágytól nedves puncija csillogott a szobát átmelegítő kis kályha fénye mellett és feltárulkozott a Férfinak, miközben átölte a farkát vele. A Férfi elmerült a látványban…
Femme
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: